Vívódtam, hogy hová is írjam ezt a cikket, mert érint egy pár témakört számomra, de végül a kultúra mellé tettem le a voksom!
És, hogy miért?!Mert kulturális kötelességünk a hátrányos helyzetű emberekkel foglalkozni! Azért gondolom így mert sokat tanulhatunk tőlük! Akár a siketektől a jelnyelvet (amiből több fajta van), vagy a vakok, bocsánat látássérültektől a Braille írás szépségét!
De hosszú évekig ide lehetett volna sorolni a balkezeseket! Tudom, tudom! az nem "fogyatékosság" de a lányomon látom, milyen nehéz balkezesként a jobbkezesek világában boldogulni... de szerencsére ezt az akadályt már veszi a világ, és gyártanak a balkezesek számára ma már mindent, mondjuk az ára egy kicsit felszorozódott a jobbkezes dolgokhoz képeset, de legalább már elérhető!
Térjünk vissza a hallássérültekhez...
Ugyanis a jelelés is egy önálló nyelvnek felel meg! Mert Ők megfogják érteni/értetni magukat a siketekkel! Egyik este úgy jött haza az iskolából a fiam, hogy "-Anya képzeld! Volt jelnyelv óránk! -Hogy mi? -kérdeztem vissza döbbenten. Aztán a 8 éves gyermekem, lelkesen elkezdte magyarázni, hogy mi is az a jelnyelv, és miért jó (nekik)! Először mi is csodálkoztunk rajta, de a lelkesedésük minden kételyt szertefoszlatott. Minden héten visszafelé számolták az időt, hogy mikor jön hozzájuk újra Tünde néni, és tanulnak valami újat, illetve ismételik az addig tanultakat! A gyerekek élvezték az órákat, és mint a kosz, úgy ragadt rájuk az újabb és újabb szavak mutogatása, azaz jelelése. Annyira ügyesek voltak, hogy karácsonyra megtanulták Pohárnok Jenő: Karácsonyfa alatt című versét. Mivel nem lehetett lejelelni a verset úgy ahogy az író megírta, a jelnyelv tanáruk átírta, hogy jelelhető legyen, és ne mutassanak teljesen mást mint amit a kicsi szájuk mond. Számomra még mindig döbbenet, hogy mi mindenre képesek, és mekkora tudásszomjjal rendelkeznek! De itt nem volt megállás... felléptek jeleléssel, a március 15.-ei ünnepségen, és az évzárón is!
Kedves embertársaim! Tanuljunk egy kis emberséget... ha mástól nem megy, akkor a nagy befogadóképességű gyermeke(in)ktől! A nagy rohanás közepette, álljunk meg egy-egy percre és nézzünk körül, vegyük észre a másikat!!! És ne csak akkor amikor egy kinevezett nap van, ami csak nekik/róluk szól! Ne csak akkor jusson eszünkbe, hogy gyilkoljuk a Földünket, az otthonunkat, amikor közeledik április 22.-e! Ne csak akkor jusson eszünkbe, hogy léteznek fogyatékos emberek amikor erre a különböző híradások felhívják a figyelmünket. Hanem figyeljünk oda rájuk, mind az utcán, munkahelyen, és nem utolsó sorban a parkolókban!!!
Legyünk egy kicsit empatikusabbak, mert túl rövid ahhoz az élet, hogy értelmetlenül hajszoljuk!
Nekem nagyon tetszik!
VálaszTörlésBeatrix